Az írás igazi hatalma egy fiatal lány szemével…



Katona Kitti lendületes fiatalsága ellenére, igen éretten gondolkodik az írói világról, a magyar olvasói kultuszról, de még arról is, hogyan kell lépést tartanunk a mai „ író-olvasó divatokkal”, hogyha fent akarjuk tartani a magyar művészet színvonalát. Ha valaki alkotni akar, foglalkoznia kell ezekkel a témákkal.
Kitti még csak 18 éves, mégis tudatosan építi a karrierjét. Igazi hangját a versekben találta meg. Lát a rímekbe öntött sorokban egyfajta tisztaságot, mely leplezetlenül tükrözi mindazt, amit éppen át szeretne adni. Ennek ellenére idővel a tervei között szerepel egy regény megírása is, még akkor is, ha soha nem kerülne a publikálására sor. Ebből kiderül, hogy fontos számára az önfejlesztés, ami nélkül ma egy igazi művész nem lenne képes valami forradalmit létrehozni. Egy írónak mindig tanulnia kell és építkeznie a tapasztalataiból, hiszen mindig van hova fejlődni. Kitti még a negatív kritikákat is képes a javára fordítani, azt hiszem erre kevesen képesek.
Nagyon szeretne egyszer elismert művésszé válni és ezért keményen is dolgozik, de ha nem váltaná valóra nagyra törekvő álmait akkor sem csüggedne. Szerintem ez egyfajta alkotói szabadságot kölcsönöz a számára. Nem köti magát szabályokhoz, így határok sem léteznek csak az írás igazi öröme.
Kitti a verseket nem csak önkifejezésnek vagy elgondolkodtató soroknak szánja, Ő ebben ennél sokkal többet lát. Egy lehetőséget… egy esélyt valami többre… vagy egy újabb korszak kezdetét, amikor az olvasás sokak számára új értelmet nyer. Ezek olyan szép elképzelések, sőt tervek Kittitől, melyeket mindenképpen érdemes elolvasnotok. Ezután máshogy fogjátok látni az írás szépségét és az olvasás erejét.
Tizennyolc évesen néhány kérdésre ilyen komoly válaszokat adni egyedi tehetségre és látásmódra utal, ami úgy hiszem, mindig előre fogja vinni a költőnőt. Így bátran állíthatom nem csak egy újabb nagyszerű művésszel ismerkedhettek meg, hanem fiatal kora ellenére még tanulhattok is Kittitől. Ez engem komolyan meglepett. Legfőképpen pedig örömmel tölt el… mert így tudom az irodalom soha nem fog kihalni! Mert mindig lesznek olyanok, akiknek szívügye marad a kultúra fejlődése és annak terjesztése.
Hamarosan megjelenik Kitti első verseskötete. Azt hiszem egy ilyen lány könyve megérdemli, hogy helyet kapjon a polcunkon. A kötettel kapcsolatban egy érdekes játékra bukkanhattok a költőnő hivatalos facebook oldalán…
Jó olvasást a kérdez-felelethez.

Kérlek, mesélj magadról a blog olvasóinak.
Katona Kitti vagyok, 18 éves diáklány. Váratlanul talált rám az irodalom, ami mára már a szerelmem lett. Mindenem az írás és ez az a dolog, amiben a legjobban ki tudom fejezni magamat. Nagy álmom, hogy ismert írónő váljon belőlem, de ha ez mégse lesz így, akkor is örömmel fogok alkotni, mert hiszem, hogy ettől szebb és jobb hellyé tudjuk tenni ezt a megromlott világot. 

Miért fontos neked az írás, mit kapsz általa? Miért pont a versekben találtad meg az igazi hangod? 
Mindig is nehezemre esett a kommunikáció, az írás viszont segít abban, hogy ki tudjam fejezni az érzelmeimet, gondolataimat. Amióta írok, megismertem magamat és olyan dolgokat tudtam meg saját magamról, amik engem is megleptek. Ha pedig épp rossz napom van és az írói válság miatt nem tudok a saját tollammal segíteni magamon, akkor egy-egy vers elolvasása során is kiteljesedek, és más embernek érzem magam.
Korábban már próbálkoztam regény illetve novella írásával is. A terjedelmük miatt valahogy sose fejeztem be őket. Sokkal jobban szeretem a rövid, de mégis kifejező műveket. Ha hosszabb szöveget írtam, mindig láttam benne felesleges szavakat, sorokat. A lerövidítésükből inkább versek születtek, ezért megpróbáltam a következő alkalommal verset írni. Ekkor éreztem azt, hogy megtaláltam a saját hangomat és hogy könnyedén mozog a tollam a papíron és nem kell szenvednem a megfelelő szövegkörnyezettel és a körítésekkel, mert a vers az jött magától én pedig leírtam, azt pedig nem kellett bővíteni, mert úgy volt jó, ahogy: röviden, tömören, lényegre törően, de mégis kifejezően.

Szerinted, hogy viszonyulnak ma az emberek az olvasáshoz? Növekszik vagy csökken az olvasók száma?
Sajnos nagymértékben csökken az én meglátásom szerint az olvasó közönség. Szerencsére vannak még olyan emberek, akik próbálják buzdítani a fiatalokat az olvasásra, de ma már a rohanás világát éljük, így nem szánnak az emberek időt arra, hogy leüljenek olvasni egy kicsit. Szerencsére nagyon sok könyvmoly ismerősöm van, akik mindig megcáfolják ezeket, de a világ nem csak belőlük áll. Szeretném, ha sokan olvasnának, mert szerintem ez egy fantasztikus dolog és megismerhetjük általa a világ egy másik oldalát.

Kérlek, oszd meg velünk kedvenc versed. (milyen érzések vezéreltek, mikor papírra vetetted ezeket a sorokat?)
Több versem is van, amit imádok újra és újra elővenni és átolvasni. Mégis talán a Rózsaszín köd című versem az egyik legnagyobb kedvencem. Ez volt az első olyan írásom, ami a boldogságomat fejezte ki. A szerelemről szól, és arról a fantasztikus érzésről, ami átjárja az embert, amikor egy olyan személyt szeret, aki viszonozza az érzéseit. Azon emberek közé tartozok, akik ezt átélhetik, mert van egy csodálatos barátom, aki lehetővé teszi ezt. Ez a vers teljes egészében róla szól, illetve arról, hogy mielőtt megismertem sosem voltam ennyire boldog. Kifejezetten neki írtam ezt a verset és talán mondhatom, hogy mindkettőnk kedvence lett, mert az együtt töltött csodálatos percekre emlékeztet.

Rózsaszín köd
Körülöttem mindig volt
valamilyen köd.
Színeit gyakran változtatta.
Leginkább csak sötét
volt. Rózsaszín
szinte sohasem.
Most viszont el sem tudnám
képzelni az életemet nélküle.
Minden egyes találkozást
izgatottan várok, mintha
akár csak az első lenne.
Izgalmam átcsap abba az őrületbe,
mint mikor egy ovis kisgyerek
várja, hogy a játszótéren
élvezhesse az élet
minden pillanatát. Ilyen
önfeledt boldogságot érzek,
amikor veled vagyok.
Már nem újdonság a csókod.
Mégis minden alkalommal
a fellegek közé emel. A pillanat,
mikor ujjainkat összekulcsolod,
szavakba nem önthető. Mégis
a kedvencem: ajkad,
mikor az enyémhez ér;
tekinteted, mikor egy
csókból feleszmél.
Érintésed a bőrömön éget,
és az idő megáll,
a pillanat pedig
soha nem érhet véget.

Mikorra tervezed első versesköteted megjelenését?
Pontos megjelenést sajnos még nem tudok mondani, de mindenképpen a 2017-es évben. Lehetőleg novemberben már meg fog jelenni a polcokon. A versek már készen állnak, az illusztrációk szintén, a borító van még munkálatok alatt illetve a nyomdával való pontos egyeztetés. A tervek szerint szeptember végére ezekkel is megleszünk és már csak az utolsó simításokra lesz szükség.

Mit próbálsz üzenni a verseid által? Csak a pillanatnyi érzelmeidet szereted rímekbe önteni vagy feszegetve saját határaidat az emberiséget érintő kérdésekkel is szívesen foglalkozol?
Az eddigi verseim leginkább a saját érzelmi állapotomról szólnak. Szívesen próbálkozok egyéb témákkal is, de ezek még eléggé a kísérleti fázisban vannak. Komolyabb témákról még nem sikerült érdemlegeset írnom, de nagy örömmel olvasok és hallgatok ilyen szövegeket. Ezért is kacsingatok a slam poetry világa felé. 

Szerinted a mai rohanó és anyagias világban mit nyújthatnak a versek? Miben változott a mai emberek kulturális rálátása? A költőknek is kell igazodniuk az új ízlésformákhoz és igényekhez?  
Talán a rohanó világban a versek tudnak elkezdeni valamiféle folyamatot, hogy az emberek rászokjanak az olvasásra, hisz a legtöbb vers rövid és gyorsan elolvasható, mégis gyönyört nyújt az agynak. Az anyagiasság pedig szerintem nem áthághatatlan akadály az irodalom és az emberiség között, hisz egy doboz cigaretta szinte ugyan annyiba kerül, mint egy verseskötet. És ettől nem kell félni, hogy tüdőbajt okoz.
A kultúra talán egy kissé háttérbe szorult az utóbbi időben, de ezt is orvosolható problémának találom. Csak a megfelelő mozgalmak kellenek hozzá és egy kis odafigyelés minden embertől.
A divat folyamatosan változik, és ha egy költő meg akar felelni a kortársainak, akkor muszáj haladnia a korral, hisz a holtak nem fogják a verseit olvasni. Folyamatosan újat kell mutatni a világnak, különben ezt a csekély kis érdeklődést is elveszti a művészet.

Mit üzennél azoknak, akik még nem ismerik a munkásságod?
Egy vers elolvasása nem telik sok időbe, olvassanak el egyet, melyet én írtam és, ha tetszik, akkor a többit is. Úgy gondolom, hogy nincs vesztenivaló, maximum legközelebb nem kattint az illető a nevem alatti linkre. 

Milyen sikereket szeretnél elérni?
Szeretnék több verseskötet is publikálni. Emellett meg akarok írni egy regényt is, ami nem baj, ha rosszul sikerül és nem lesz belőle publikáció, csak magamnak akarok vele bizonyítani, hogy erre is képes vagyok. Az se tartozik az utolsók közé, hogy szeretnék én is olyan magyar költő lenni, akinek a neve után megannyi díjat és kitüntetést felsorolnak. 

Érzelmes, romantikus vagy inkább kemény nőnek tartod magad? Erősebbé tesz az, hogy költő vagy?
Úgy gondolom, hogy mind a három jellemzés illik rám, de leginkább az érzelmesség, ami a verseimben is felfedezhető. Erősebbé tesz az írás, mert olyan dolgokat osztok meg másokkal, amiket máskor nem tennék. Ettől sokan gyengének érezhetik magukat, mert sebezhetőbbek lesznek, de talán pont ez tanít meg arra, hogy hogyan védjem meg magamat. Megtanulom kezelni a negatív kritikákat is és egy erős falat építek belőlük, ami a következő alkalommal erősebbé és jobbá tesz.

Kittire könnyedén rátalálhattok írói facebook oldalán. (és itt megtekinthetitek a játékot is, melyről ejtettem az ismertetőben egy-két szót)

Köszönöm, hogy ma is velem tartottatok. Bízom benne, hogy most sem unatkoztatok és máskor is ellátogattok a blogomra.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Az írás igazi hatalma egy fiatal lány szemével…

Katona Kitti lendületes fiatalsága ellenére, igen éretten gondolkodik az írói világról, a magyar olvasói kultuszról, de még arról is,...