Lídia nem egy mindennapi lélekkel megáldott írónő...



Jóni Lídiával készített interjúm szerintem eltér az átlagostól. Miért mondom ezt? Mindjárt megértitek. Lídiával néhány hónapja lettünk ismerősök a facebook-on. Azóta elég sokat beszélgettünk. Megtudtam, hogy Lídia nem csak verseket, hanem nagyobb terjedelmű történeteket is szívesen vet papírra. De igazából kettőnk beszélgetéseiben soha nem a művészet és annak űzése dominált, hanem inkább Lídia lelkét láttam meg: azt, hogy milyen kedves, és őszinte, hogy szeret a mindennapi életben az egyszerűségre törekedni, nem mutat magáról hamis képet, hogy számára az írás egy olyan önkifejező kép, mely túlmutat a puszta fantázián. És most, hogy bemutatkozhat a blogomon ugyanezt az arcát mutatja. Azt az igazán nyílt és különleges nőt látom most is a szavaiban, aki a hétköznapi szürke dolgokat is képes fontos és nagy eseményként megélni. Szerintem Lídia ismeri az életben rejlő apró örömök igazi szépségét és nagyságát. Pontosan ezért érdemes elolvasni a bemutatkozását.
Szeretettel ajánlom, olvassátok bátran.

Kedves Lídia mutasd be magad néhány szóval a blog olvasóinak.
Jóni Lídiának hívnak. Gödöllőn születtem. De a Havanna lakótelepen nőttem fel. Van két testvérem. Egy bátyám meg egy nővérem. A családban én vagyok a legkisebb. 1978-ban születtem, még nem töltöttem be a 39. évemet. Van két szakmám: lakástextil varró-javító és ABC-eladó. Mindig gyorséttermekben dolgoztam, vagy takarítottam vagy mosogattam. Most az egyik szállodában mosogatok. Anyukámmal élek Budapesten.

Mesélj egy kicsit az alkotói munkásságodról. Úgy tudom, nem csak verseket írsz.
Anyai ágon az én nagyapám a miskolci egyetemen volt történelem szakos tanár. Ő történelmi könyveket írt. Dr. Lehóczky Alfrédnak hívták. Apai ágon a dédnagyapám és neki a lánya, az én nagymamám  verseket írtak. Őket Csontos Józsefnek és Klárának hívták. Én e három embertől örököltem e tehetséget, de az én drága jó Istenemtől kaptam.  
Még általános iskolás voltam, mikor elkezdtem meséket írni. Emlékszem három mesét írtam, az egyiket átköltöttem s az a Fehérlófia volt. Sajnos ezek a mesék elvesztek. Mindig is szerettem volna regényt írni, de elkezdtem s nem fejeztem be. Eleinte nem tudtam elképzelni magam, hogy verseket is tudok írni.  Aztán teltek az évek s 1996. május 8-án elkezdtem írni verseket. Ezek a kezdeményezések, inkább történetek s levelek formájában íródott. Majd 1998-tól elkezdtem fejlődni s már le tudtam az érzéseimet, gondolataimat írni úgy, hogy az igazi versnek látszott. Igaz, néhányan azt mondták, mivel nem rímelnek így nem versek. De nekem az a véleményem, hogy egy versnek nem muszáj rímelnie. Ha az érzéseimet, gondolataimat írom le, olyan szavakkal, ami versbe illő, lehet vers. Meg nekem ez a stílusom, s ettől lesz igazán egyedi. Sajnos sok versem elveszett a sok költözés miatt, meg az egyik volt albérletben ott kellett hagynom mindent, mert az akkori páromtól megszöktem s ott maradt az a nagy dossziém is, amikben a verseim voltak. Csak annyit mentettem meg, amennyi a rózsaszín könyvembe volt átmásolva, ami nem sok volt. De egy kötetre elég, mert azóta születtek újak is. 2010-ben megismerkedtem egy férfival, aki akkor teljesen megváltoztatta az érzéseimet, gondolkodásomat a férfiakról. Lediktálta a történetet s megegyeztünk, hogy írok róla egy regényt. Nagyon sokáig nem tudtam mit írni, hiába próbáltam... Aztán eljött 2014. július 4-e péntek...elkezdtem az első regényemet írni s végre sikerült befejeznem.

Indítottál egy nyilvános facebook csoportot Hold- és csillagfény vers- és más műfajok írása https://www.facebook.com/groups/1397913703615552/?fref=ts címmel. Személy szerint kíváncsi lennék arra, ha magadra gondolsz, mit tapasztaltál eddig. Sikerült a csoport által szert tenned újabb olvasókra, barátokra?
A csoportot azért indítottam el a facebook-on, mert egy kedves barátnőm megkért, hogy csináljak egy verses csoportot. Én is szeretem a verseket, így adott, hogy megcsinálom ezt a csoportot. Jó érzéssel tölt el, hogy foglalkozhatok a csoportommal. Most már 86 tagja van a csoportnak, igaz volt olyan, aki kilépett a csoportból, valaki meg csatlakozik a csoporthoz. S úgy döntöttem, hogy a polcunkon van sok verses kötet így mindig hozok egy verset. Nemcsak én, hanem mások is meg szoktak osztani egy verset, egy idézetet a csoportba, s egy-egyhez hozzá is szoktak szólni, akinek éppen mi tetszik s miért tetszik nekik. Én szeretem látni, hogy beszélgetünk egymással. S remélem a csoportom sokakat fog érdekelni s csatlakoznak hozzánk.

Készülőben van egy könyved. Mire számíthatunk? Verseskötet? Regény? Esetleg a témájáról megtudhatnánk néhány aprócska információmorzsát?
Az első regényem elkészült s azt szeretném először kiadatni.
A regény címe: Hangonyi szerelmesek s az első része ennek a sorozatnak a címe: ,,Mert ahová te mész, én veled megyek”. 2010-ben, ahogy már meséltem, megismerkedtem egy férfival s a mi történetünket mesélem el. Ő lediktálta az életét, én kitaláltam egy történetet rá, mert nem minden úgy volt, ahogy megírtam. Az írói fantáziám dolgozott. Ezt a regényt 9 hónap pár hét s pár napon át írtam meg.

A jövőre nézve mik a terveid?
Úgy terveztem ez a sorozat két ágra osztom fel. Két sorozat cím lesz külön alcímekkel s valamikor a két szál összetalálkozik. A sorozat másik címe: Tatay Diána-Dolorez szerelmes történetei. Ez inkább rólam s Budapestről szól. A Hangonyi szerelmesek, meg Hangonyról s erről a férfiról szól, akiről megírtam ezt az első regényemet. Aztán jönnek a verseim kiadása is.

Van kedvenc íród, költőd? Ha igen, miért pont Ő?
Költőm: Radnóti Miklós. Őt azért szeretem, mert nagyon mély érzésű férfi volt. A verseiben van egy szomorkás él, s azt nagyon szeretem benne. Persze nem jó, hogy szomorú volt, de olyan, mint én. Az egyik kedves versem tőle: Két karodban. Ezzel a versével ismertem meg őt.
Íróm: Mikszáth Kálmán. Őt azért szeretem, mert Szlovákiáról írt. Én nagyon szeretem a szlovák nyelvet s a helyeket Szlovákiában. S az ő élete nagyon megfogott engem. Mauks Ilonát kétszer vette el feleségül, s az elsőt azért bontotta fel, mert akkor még szegény volt s nem tudta eltartani a feleségét. Nem akarta, hogy hiányt szenvedjen így elvált tőle. Mauks Ilona mindig is szerette őt s nagyon nehezen hitte el Mikszáth Kálmán hazugságát, hogy már nem szereti őt. Aztán, ahogy jelentek meg sorban az írásai, regényei, elbeszélései. Kezdett jól keresni s így Ilonát újra elvette feleségül. Ilonát nem érdekelte volna, hogy meg kell szorulnia. A szerelméért vállalta volna. De Mikszáth Kálmán ezt nem akarta, mert ő is igazán szerette a feleségét. Jobb volt a lelkének, hogy biztonságban tudja anyagilag Ilonát. De az a lényeg, újra a felesége lett s haláláig is boldogan együtt éltek. S ahogy Mikszáth Kálmán ír, az is nagyon tetszik nekem.

Utoljára egy könnyed kérdést tennék fel. Bár szerintem a válaszod sok mindent el fog árulni arról, hogy milyen odaadó és érzelmekkel telített művészlélek is vagy. Szóval… mit szeretsz legjobban az írásban?
Azt, hogy leírhatom a vágyaimat, gondolataimat. Akár versben, akár regényben. Ott kitárulkozom s meg tudom s merem mutatni magam, azt, hogy ki vagyok. Az írásban tudok az emberek szemébe nézni s ott látják igazán ki vagyok. Persze, valaki érti, valaki nem érti. Ha elfog az ihlet, akkor jönnek a szavak. Akkor megkönnyebbülök, hogy leírtam az érzéseimet. Írásban jobban megnyílok az embereknek. Szóban már nem nagyon. Ott inkább elzárkózom. S az a baj, hogy valamikor egyáltalán nem akarok beszélgetni. De főleg azokkal, akiket nem kedvelek s elvárják, hogy beszélgessek velük. De ez már elmúlt...már nem abban a környezetben vagyok s így jó nekem.

Kedves Lídia köszönöm, hogy szántál rám némi időt. Értékes percek voltak ezek.
Kedves blogolvasók ezeken a linkeken mindig megtalálhatjátok Lídiát…

Ismerjétek meg Michaelt, a költőt...



Ma egy felettébb érdekes emberrel ismertetlek meg titeket. Igazából véletlenül bukkantam rá a facebook-on, de ezt a véletlent soha nem fogom megbánni. Kónya Mihály (Michael) rendkívüli tehetséggel megáldott költő. Versei nem egy sémára alapulnak, hanem szerteágazó érzelmekkel vannak felruházva. Nekem kiváltképp tetszik a szóhasználata és az, ahogy egy-egy gondolatot milyen mélyen át tud adni néhány sor leforgása alatt.
Ahogy egyre többet beszélgettem vele arra is rájöttem, hogy Mihály (Michael) egy igazi úriember. Meglepő milyen tisztelettel fordul az emberek és a művészetek felé. Mikor válaszolt a kérdéseimre feltárult előttem, hogy egy igazi művészlélekhez van szerencsém, akinek nem csak a magyar, hanem a külföldi alkotók felé is húz a szíve.
A facebook-on Michael versei néven bukkanhattok rá. Segítségül itt a link.
Természetesen Mihálynak is van oldala, amit kedvelhettek. Komolyan ajánlom a figyelmetekbe, mert ezeket a verseket érdemes elolvasni.
Szóval nyomjatok csak egy like-ot ennek az oldalnak J Michael megérdemli, hogy kövessük az alkotásait. Várhattok buszra, vonatra, villamosra, vagy egyszerűen csak uncsiztok egy-két perc alatt elolvastok egy verset és máris gazdagabbak lesztek egy élménnyel. Használjuk ki, hogy a modern kütyük és az internet világa ma a miénk!

Akkor itt vannak a kérdések és a válaszok :)

Kedves Michael, személy szerint én eléggé titokzatosnak tartom Magát a facebook-on. Látom és szeretem az érző lelkű költőt, de a mögötte megbúvó ember rejtve marad. Gondolom, tudatosan cselekszik így. Érdekelne, hogy van-e ezzel valamilyen különösebb célja… Vagy esetleg azt szeretné, hogy az emberek csakis a költőt lássák Önben?
Igen tudatos sajnos saját névvel még nem szeretnék szerepelni a facebook-on.
Annak is elfog jönni az ideje, hogy bemutatkozok ott is, hogy megtudják ki rejtőzik a versek mögött.
Bár teljesen rejtve nem vagyok, hiszen ha valaki kíváncsi hogy ki is vagyok valójában, meg tud ismerni .Van 1-2 barátom akit a  facebook-oldalon  ismertem meg.
Ez a kevés ember tudja ki vagyok valójában.
Hogy célom lenne e evvel? Igen van. Az írás számomra egyfajta megnyugvást jelent, ha van az életemben egy fordulat, vagy egy törés, akkor az írás jelenti a kiutat. Tehát a számomra az írás egyfajta gyógyszer. Persze nem csak ezért írok, szeretek írni, olvasni. Már gyerek koromba is csodálattal olvastam nagy költőink verseit. Ez azért is érdekes, mert én voltam a suli rosszfiú-ja, csak az irodalom, és a történelem órákon figyeltem, persze akkor még nem írtam verseket.
A körülöttem élő emberek még csak nem is sejtik, hogy írok. Nem szeretném ha a közvetlen barátok, ismerősök, olvasnák a soraimat, ezért választottam eddig a névtelenséget.
Meg szeretném ragadni az alkalmat és pár sorral bemutatkoznék itt a blogon:
Teljes nevem Kónya Mihály.
Tótkomlóson élek, ez egy Békés-megyei kisváros, 38-éves, egyedül álló, elvált férfi vagyok.
Van egy 12 éves kisfiam, akit nagyon szeretek.

Verseit túlnyomórészt az érzelmekre alapozza. Alkotás közben (érzelmi szinten) csupán a saját tapasztalataira épít, vagy máshonnan is merít ihletet?
Ha megyek az utcán, és leülök egy parkban egy padra, annak a helynek van egy fillingje, vagy előhoznak bizonyos érzelmeket. Bármilyen hely, közeg, lehet rám ilyen hatással, ezért is hordok magammal jegyzetet, hogy ne vesszenek el ezek a gondolatok.
 Van némi valóság alapja is a verseimnek, régi álmok, vágyak, szerelmek, csalódások, minden ami egyszer lezajlott bennem, ilyen. És a vágy hajt hogy mindég valami újat mutassak, amit még nem olvasott a közönség. Szeretem másfelől megközelíteni a dolgokat.
 Még nagy hatással van rám a zene, ez nagyon fontos az életemben. Nagyon sokszor ad ihletet
az alkotáshoz: Depeche Mode,The Cure,Metalica,Nirvana,The dors,Jimi Hendrix, stb.
És persze nem szeretném kihagyni nagy példaképemet,Jim Morrisont, ő nagy hatással volt, és van rám. A versei első sorban, dalszövegei, az egész élete ihleted ad számomra az alkotáshoz.

A facebook-on kívül máshol is találkozhatunk a munkáival?
Első sorban a facebook-on vagyok fenn, ide töltöm fel a verseimet, múlt évben 2016-ban töltöttem fel az első verseket, akkor még nem gondoltam rá hogy más oldalakra is írjak.
Töltöttem még fel egy pár versemet az Instagram-ra is ott K-Mihály írói oldala néven szereplek, és a régebbi verseimet lehet ott olvasni.

Tudom sok verset írt már. Esetleg van olyan, amelyik közelebb áll a szívéhez, úgymond kedvenc? Ha igen, miért? Megosztaná velünk ezt a versét?
Mindegyik versem közel áll hozzám, belőlem fakad, nehéz nagyon a választás, de van egy régi versem, ugyan nem keltet nagy nézettséget, de számomra a tovább haladást, a tenni akarást a vágyat jelképezi, és úgy érzem most, hogy van értelme ennek a versemnek, hisz ezen a blogon szerepelhetek kedves író-nő!


Megyek, megyek, rögös úton megyek!
Nehéz az utam, de meg nem állok!
Végtelen tereken vezet utam,
a végét még nem látom,,ugyan pislákol
némi fény ,de ez még nem a cél!

Tovább megyek, nem adom fel, nem érem be,
célom, utam ,előttem van ,és követem álmaim!
Jönnek emberek, eltérítenek, de én nem adom fel!
Jönnek emberek,utam sziklákkal szórják,
én ugyan meggyötörve, tovább megyek utamon!

Sebzett lábam tovább lép, sebzett emberektől meggyötört
szívem ,és lelkem tovább lép,..
Most felnézek, nincs messze a cél,.. tovább megyek!

Kiknek a műveit olvassa a legszívesebben? Van olyan költő, író, aki hatott a munkásságára?
Magyar költőink sorai már gyerekkoromba belém ivódott, de hogy egy pár nagy kedvencet említsek közülük: József Atilla, nagyon megfogott, az élet útja, hánytatott sorsa, a versei legfőképpen, Petőfi Sándor egész élete, élet útja, versei.
Arthur Rimbaud francia szimbolista költő versei, és gondolatai is hatással van rám. Költészete, és mondani valója, napjainkban is megállja a helyét. Idézek egy gondolatot, ami engem is nagyon megfogott:
„A költő azzá válik látnokká, hogy hosszú roppant meggondolt munkával összekavarja összes érzékeit. A szeretet a szenvedés és az őrület minden formáját: megkeresi önmagát kimer magából minden mérget és csak azok sűrített lényegét tartja meg magának”  /Arthur Rimbaud/
Jim Morrison áll hozzám a legközelebb, és az ő költészete, ö is falta Rimbaud sorait.
Jim Morrison Titokzatossága, egész lénye, története, életpályája, hatással van rám és a munkásságomra is, tulajdonképen egy példa kép számomra.

William Blake angol romantikus költő,william Shakespeare,Shelley, még ezeknek a költőknek a sorait is szívesen olvasom.
Első barátnőm írt nekem Jim morrison verseket. Csodálattal olvastam őket ha vissza gondolok ere az egészre, akkor futott át rajtam elsőnek:
Mért ne írhatnám le én is az érzéseimet, gondolataimat, mint Jim, persze akkor még nem írtam verset, csak vágytam rá.
Első versemet 2001-ben írtam.
2003-ban elköteleztem magam és családot alapítottam.
Köztes években született egy két vers, de sajnos ezek elvesztek.
A tavalyi év hozta a sors döntő fordulatot, egyre jobban azt éreztem írás közben:
hogy ez az én utam ezen kel járnom.

Költőként mik a tervei a jövőre nézve?
Első sorban az eddig meg írt verseimet szeretném majd verses kötet formájában látni a polcomon.
Ez most íróként a legfőbb vágyam, azt hiszem ha ez sikerül akkor a második lépcsőfok még egy verses kötet.
Bizakodó vagyok a jövőre nézve.

Köszönöm az interjút kedves Takács Piroska Író-nő :)!

Én köszönöm kedves Mihály (Michael), hogy időt szánt rám. Így mindenki részese lehet annak a csodának, amit Ön a verseinek nevez :)

Ismerjétek meg T. Kovacsics Aranka írónőt!



T. Kovacsics Aranka írónővel beszélgettem az életéről és a munkásságáról. Azért esett rá elsőként a választásom, mert nagyszerű írónak tartom, olyannak, aki a végletekig kitart és küzd az álmaiért. Hogy honnan ismerem ennyire? Aranka az édesanyám. Tőle örököltem az olvasás szeretetét és az írás iránti végtelen szerelmemet. Megtanította nekem, hogy mindig előre kell néznem és soha nem szabad feladnom…
Anyukám első könyve 2016 decemberében jelent meg Zora Zirch, a sárkányharcos – Vámpírdenevér címmel. Ez egy hétkötetes regénysorozat első része. Bámulatos csavarok, kalandok, felejthetetlen románcok és horrorisztikus elemek teszik felejthetetlenné ezt a könyvet.
Ezen a linken beleolvashattok és meg is vásárolhatjátok: http://undergroundbolt.hu/konyv/regeny/szorakoztato/zora-zirch-a-sarkanyharcos
Ezen a számon 30/6324806 közvetlenül elérhetitek a kiadót és leadhatjátok a rendeléseteket. Bemehettek a kiadó boltjába vagy házhoz is kérhetitek a saját példányotokat.

Mesélj magadról egy kicsit.
Mióta írni és olvasni tudok, azóta foglalkoztat a regények világa. Már alsós koromban kis meséket írtam. Később a középiskolában minden fogalmazási versenyt megnyertem. Mindig is író szerettem volna lenni, de a sors nem engedte. 18 évesen férjhez mentem. Hamarosan megszületett az első gyerekünk, majd még három lányunk született. Nos, az anyaság nem engedte, hogy írjak. Feleség voltam és édesanya. Emellett pénzt is kellett keresnem, mert egy fizetésből nem lehetett megélni. Mikor a legkisebb lányom is végzett az általános iskolai tanulmányaival, akkor tudtam tollat ragadni és így 53 évesen kezdtem el megírni az első regényem. Annyira​ belemerültem Zora Zirch kalandjaiba, hogy nem tudtam elszakadni tőle. Hét kötetesre tervezem. Az első kötet alcíme a Vámpírdenevér, már kapható. A második kötet az Ezüstfelhő hamarosan​ megjelenik. Szerintem ennyivel kifejeztem az írás melletti elkötelezettségemet.

Számodra mit jelent az írás?
Számomra az írás mára már a lételemem lett. A gondolatával alszom el és azzal ébredek. A családom iránti szeretetem után az írás szeretete tölti ki az életem. Erőt, egészséget ad és fiatalít! Ha arra gondolok, hogy az életem javarészét már leéltem, azonnal eszembe jut a jövő! Hisz én még csak most kezdtem el a karrierem építését! Az írás maga az élet!

Milyen érzés volt először a kezedbe venni a saját könyved?
Egy nagyon hihetetlen, de igaz választ fogok adni erre a lényeges kérdésre. Én, mint négyszeres édesanya, ahhoz hasonlítanám, mikor a várva várt gyermekemet először a karomba vehettem. Ugyanilyen érzés fogott el, mikor az első példányom a kezembe kaptam. Elvégre a Zora Zirch is az én gyermekem! Az első betűjétől az utolsóig az én szellememből született. Egyszerűen szeretem.

Mutasd be néhány szóval a könyved. Mit lehet tudni róla? Kiknek ajánlod?
Zora Zirch egy másik bolygón​ született, halhatatlan "ember" aki azért született, hogy a földi emberek megmentője legyen. Ő valójában egy Sárkányharcos. Emberi testében ott él a Sárkány, akit átveszi a testét, hogy a Földön megölje a Vámpírt, mert földi ember erre képtelen. Zora már 2000 éves, de még sosem volt szerelmes. A Földön keresi az igaz, életre szóló nagy szerelmet. Egy romantikus fantasy kalandregény, amit még erotikával is megfűszereztem. Semmiképp nem ajánlom gyerekek részére. Felnőttek számára írtam.

Követlek a facebok-on. Látom rendkívül aktív vagy. Hogyan tudsz napról-napra megújulni?
Igaz. Naponta többször posztolok fotókat egy pár mondattal. Magamat és a regényemet próbálom "eladni", hisz jól tudjuk, hogy a mai világban a világhálón legkönnyebb barátokra, potenciális vevőkre és olvasókra találni. Mindig arra törekszem, hogy valami újat, figyelemfelkeltőt írjak ki, mert nem engedhetem meg magamnak, hogy unalmas legyek, vagy elfeledkezzenek rólam az olvasóim. Muszáj megújulni, újabb motivációt adni az olvasóimnak, hogy ne stagnáljon az oldalam, hanem újabb olvasókat vonzzak magamhoz. Szerencsére sok jó ötletem van, amivel újra és újra előállok és naponta több új olvasót csábítok el. Fantázia és elszántság kell hozzá.
Milyen érzés olyan emberekkel beszélni, akik olvassák és szeretik a munkádat?
Egy szóval tudok erre választ adni. FENOMENÁLIS! Egyszerűen leírhatatlan boldogság hallani, hogy a rajongód lettem! Bár személyesen még nem volt szerencsém egyetlen olvasómmal sem beszélni, de messengeren sokat beszélgetünk. Minden egyes olvasómat szeretem. Hogy miért? Mert ők is szeretnek engem is, meg a regényem is. Nagyon szeretnék egy író- olvasó találkozót, hogy szemtől szemben is megismerjük egymást.

A végére tartogatok még egy kis ízelítőt a könyv hátuljáról, szóval itt a fülszöveg, hogy kedvet kapjatok a könyvhöz. Engem magával ragadott ez az újjászületett világ J Hangolódjatok rá ti is. Higgyétek, el megéri. J
Az ismert világunkat katasztrófa sújtotta. A túlélők megtanultak úgy élni a Földön, hogy harmonizáljanak a természettel. Ebben a korban él három kiválasztott ember. Ők hivatottak arra, hogy megóvják az emberiséget egy közeledő, általuk sem ismert új nagy fenyegetéstől. Mikor világossá válik a veszedelem, összefognak, hogy közösen legyőzzék a gonoszt, de maguk is életveszélybe kerülnek. Viszont van egy másik világ is, ahol Sárkányharcosok élnek különös Felhőlakókkal. Az Ezüstfelhőn született Zora Zirch legfontosabb kötelessége, hogy megóvja a Föld lakóit az immár életre kelt gonosz Vámpírtól. Élet, halál, harc és szerelem, ádáz vérszívó és nemes szívű lények szövik izgalmassá a történetet.

Rendeljétek bátran, mert megéri :)


Az írás igazi hatalma egy fiatal lány szemével…

Katona Kitti lendületes fiatalsága ellenére, igen éretten gondolkodik az írói világról, a magyar olvasói kultuszról, de még arról is,...