Erő, mely a szavakban rejlik…

Sokat gondolkodtam azon, hogyan kezdjem el ezt a kis beszámolómat. Végül (nem kevés idő után) döntésre jutottam.

Bátorság és egyenes szókimondás… ez Cristie Andrews Lane! Már amikor először beszélgettem az írónővel akkor lehengerlőnek tartottam a személyiségét… Volt benne valami lendületesség, ami úgy tűnt folytonosan előre hajtja. Igyekeztem körültekintően megválogatni a kérdéseit, hogy minél jobban meg tudjátok majd ismerni. A végén még én magam is meglepődtem Cristie válaszain (szerintem ezzel Ti is így lesztek majd).

Általában nem vettem észre, hogy bárkinek is gondot okozna az, hogy meséljen magáról. Az írónőt még is megfogta ez az egyszerű kérdés… Szerintem ennek nem az lenne a fő oka, hogy Cristie rejtegeti előlünk magát. Inkább úgy veszem észre, hogy egy nagyon erős személyiség, aki odafigyel a világ dolgaira, de a saját életében mindig csakis Ő a főnök. Kitűz maga elé egy célt és annak megfelelően cselekszik.  Bár figyeli a környezetét és tanul is a dolgokból, de sohasem engedi magát befolyásolni. Saját fejlődését pedig mindig nagyon komolyan veszi. Az írással kapcsolatban természetesen hagyatkozik mások véleményére, nem veszi rossz néven a kritikát (legalábbis én így vettem észre), ez mindig igazán erős és tanulóképes jellemre utal. Bár az írónő komolyan áll a munkájához, a humor mégis jelen van a mindennapi életében. Ez egy olyan kiegyensúlyozottsághoz vezet, mely könnyebbé teszi a boldogulást.

Természetesen Cristie is megjárta a kiadással járó kálváriát és erről nyíltan mesélni is fog majd nekünk. Igen, itt van az a bátorság, amiről beszéltem! Erő kell ahhoz, hogy elmondjuk milyen álmokat dédelgettünk, majd milyen nehézségeket kellett kiállnunk azért, hogy eljussunk odáig, ahol tartunk. Többek között az is ki fog derülni, hogy Cristie miért döntött az írói álnév mellett…

Az írónő könyvét nézve (Az első/The First) elég sok mindent tudnék mondani. Sajnos még nem volt szerencsém olvasni az egész könyvet, de bizonyos részleteibe előszeretettel temetkeztem bele. Én mindig írói szemmel olvasok egy könyvet, ezért akaratomon kívül is véleményezem magamban. Legyen szó külföldi vagy hazai íróról, olyanról, aki már híres vagy még a névtelenség árnyékában rejtőzik, mindig kialakul bennem egy kép az alkotó munkájáról. Ha a történet alapjait nézem, nekem nagyon is tetszik. Imádom a fantázia könyveket, mert szabadságot adnak és olyan kalandokba visznek, amik lehetetlennek tűnnének a mi életünkben. Természetfelettiek és védelmezők… szerintem ez nagyon jó és érdekes alapnak ígérkezik. Ha valakit védelmezni kell az mindig veszélyt jelent, ami csak érdekes kalandokkal párosulhat. Cristie említette, hogy a története kliséket tartalmaz. Nos, szerintem semmi sem jelent úgymond keretekbe zárt folytonosan ismétlődő unalmas dolgokat, melyek már annyi könyvben szerepeltek. Miért mondom ezt? Gyűlölet, szeretet, szerelem, irigység… ezek érzések, melyek jelen vannak az életünkben. Költözés, munkába járás, suli, új emberek megismerése, viták, kibékülések… ezek hétköznapi tevékenységek és élethelyzetek, melyekbe folytonosan belekerülünk. Az írás pedig maga az életről szól, hogy éppen mi történik a szereplőkkel. Itt nem a helyzetek alakítják a kliséket, hanem a megírásuk. A helyzeteket bárhogyan alakíthatjuk, az igazi csavarokat ezekbe kell belecsempésznünk, így írhatunk igazán jó és fordulatos könyvet! Cristie ezeket a szabályokat tartotta szem előtt mikor papírra vetette történetét. Így szerintem nem kell a kliséktől tartania. Szereplőit külön személyiségekkel és szerteágazó érzésekkel ruházta fel. Ez már magában is változatosságra utal. Mondatait olvasva ugyanolyan lendületességet fedeztem fel, mint amilyennek az írónőt látom. Szóval nekem így összességében tetszett, amit olvastam…

Cristie nagyon sok érdekességgel és meglepetéssel szolgálhat számunkra, így bátran ajánlom a figyelmetekbe a következő sorokat.

Árulj el magadról néhány olyan apróságot, amit fontosnak tartasz.

Ez egy számomra eléggé rettegett pont, de persze újra és újra elém kerül. Az ember kisebb-nagyobb mértékben tisztában van magával, amikor mégis mesélnie kéne rá jellemző dolgokat, akkor jön a lefagyás, hogy úristen, mégis mit? Legalábbis én így vagyok vele.

Végül emellett a néhány apróság* mellett döntöttem:

-a zenei ízlésem hajlamos végletek között csapkodni

-nincsenek kedvenceim semmilyen téren, csupán van amit jobban szeretek, mint mást

-sosem volt senki, akit példaképként állítottam volna magam elé, és nem is hiányzik

-nagyon szeretnék jól rajzolni, sajnos azonban megrekedtem a virág szinten

-szeretem a tetoválásokat, nekem is van három és tervezem a bővítést

Mióta foglalkozol komolyabban az írással?

Két éve tettem egy próbát, mikor is az első, már kiadott könyvem történetének foszlányai felötlöttek bennem. Akkoriban egy barátom saját irományait, ahogy ő hívja "firkáit" olvasgattam, és egyik nap, már nem is tudom pontosan hogy, de megjelent a történetem alapja. Nem foglalkoztam vele, elhessegettem, azonban visszatérő vendég lett nálam, és nem hagyott nyugodni, amíg le nem írtam az első két fejezetet.

Életemben nem vánszorgott olyan lassan az idő, míg arra vártam, hogy a barátaim véleményezzék azt a pár oldalt. Mindannyijuktól pozitív visszajelzést kaptam, így hát folytattam a szálak szövögetését.

Miért döntöttél az írói álnév mellett?

Sajnos manapság van egyfajta erős előítélet kis hazánkban a saját íróinkkal szemben, ami elég elkeserítő. Szerintem ezt látják az olvasók is, az íróknak pedig nem szorul bővebb magyarázatra a helyzetünk. Rengeteg negatív hozzászólást olvasni különböző könyvkérős, illetve könyvekkel foglalkozó oldalakon, azonban mégsem ezért választottam, bár ha anno belegondoltam volna ebbe a problémába, akkor egyértelműen így döntök.

Valahogy sosem volt kérdés, hogy nem a saját nevemmel fogom kiadatni a könyvet. Számomra van a fő életem az anyakönyvezett nevemmel és létezik a kis, magam köré varázsolt írói világom, amiben elmerülhetek, és kedvem szerint alakíthatom a főszereplőim életét. És hogy miért angol? Mert nagyon tetszik a nyelvük és a neveik.

Nézegettem a könyved borítóját… Érdekelne, hogy a cím (Az első/The First) miért lett magyarul és angolul is feltüntetve. Ennek volt különösebb oka? Vagy egyszerűen csak így szeretted volna?

Ennek semmi különösebb oka nincsen, igazából ez is az angol nyelvhez kötődik nálam. Nicole Christie egyik művénél is megfigyelhető az angol-magyar kettősség, és nekem ez nagyon tetszik.

Kérlek, mutasd be Az első/The First című könyved.

A történet egy lányról, Lorie-ról szól, aki a szüleivel egy istenháta mögötti helyre költözik, persze ez érthető okokból nem tetszik neki. Erre a lépésre azonban szükség van, mivel az általa birtokolt különleges képességek kiszolgáltatottá teszik az üldözőikkel szemben.

Bár azt hiszi védtelen marad, hamar kiderül az ellenkezője, hiszen nem is egy, hanem három srácot kap védelmezőnek, akik az úgynevezett Testőrök. Ők védik évszázadok óta a TF-eket (természetfelettiek), és érzik egymás jelenlétét is.

Mindhárom fiú abban nőtt fel, hogy az életük feláldozható a TF-ek javára, ami az egyiküknek azért annyira mégsem hőn áhított vágya, így az elején kóstolgatják egymást Lorie-val, kipuhatolva a másik határait.

Ahogy a regény folytatódik, elkezdődik az iskola, újabb ismerősök kerülnek képbe, majd később régiek tűnnek fel. Persze az élet nem egyszerű, a dolgok nehezítéseként furcsa álmok kezdik el megzavarni Lorie álmát, ami a könyv előre haladtával értelmet nyer.

A történet persze tartalmaz kliséket, mint például a költözés, az új lány a suliban helyzet és nyilván még több mindent, én mégis úgy gondolom, hogy az agyonvesézett alapok ellenére, valami újat hoztam létre.

Igyekeztem belecsempészni egy kis humort, ami azt hiszem sikerült is, legalábbis a visszaigazolások ezt mutatják, ugyanakkor jelen van a szerelmi szál, a nem várt helyzetek és érdekes fordulatok. Na meg persze a vége... ami a legnagyobb meglepetés.

Utánad keresgélve szuper dologra bukkantam. A moly.hu azaz magyar könyves közösségi oldalon https://moly.hu/konyvek/cristie-andrews-lane-the-first-az-elso  elég sok pozitív visszajelzést kaptál az olvasóktól. Első kötetes íróként milyen érzésekkel tölt el ez Téged?

Azt hiszem, ha már a századik köteten is túl lennék, akkor is megdobogtatnák a szívemet a visszajelzések, míg így egyenesen majd kiugrik, mikor újabb értékelést mutat az oldal. El sem tudom mondani, mennyire jó érzés, micsoda boldogság látni, hogy valami, ami egyszerű "firkálásnak" indult, ám később könyvvé nőtte ki magát, ennyire elnyerte az olvasók szívét. Igazából a mai napig képtelen vagyok felfogni, hiába látom.

Milyen utat jártál be, míg sikerült kiadatnod a kéziratod? Végül is, hogy kötöttél ki a Colorcom mellett? Neked mi a véleményed a magánkiadásról?

Hát az út az nem volt egyszerű, főleg, hogy fogalmam sem volt, hogyan mennek ezek a dolgok. Az interneten keresgéltem, kutattam a lehetséges megoldások után, de hamar rá kellett jönnöm, nem úgy mennek ezek a dolgok, mint ahogy én azt elképzeltem. Az az álomvilág, hogy egy kiadó fantáziát lát a művedben, felkarol és egyengeti az utadat, itthon kizárt. Minden, de minden a pénz körül forog. Nem elég, hogy kigondolod, dolgozol vele, az összes felszabadítható idődet beleölöd - sokszor az alvásidőről lemondva - és létrehozol valami jót, az senkit nem érdekel. Az a lényeg, hogy ők nem kockáztatják az esetleges bukást. Vagyis olyan összeget kérnek, ami nekik semmilyen kockázattal nem jár akkor sem, ha nem váltja be a reményeket. És ez szerintem elég elkeserítő. Nem tartom fair dolognak, hogy nekem kell az összes kockázatot vállalni. Vannak emberek, akik véleményezik, szakmai szemmel nézik a kéziratot, tehát meg tudják mondani, hogy eladható-e a mostani piacon, vagy sem. Ha elutasító választ adnak, akkor persze érthető, de hogyan is van ez, amikor úgy ítélik meg, hogy igen, van benne fantázia, szeretnék kiadni, aztán a szerződés végén találsz egy részletfizetéses konstrukciót, ami több mint egy millió forintról szól?

Hát én így jártam. Először egy olyan kiadóhoz küldtem el a kéziratomat, ami direkt elsőkönyves írók felkarolásával foglalkozik. Szétizgultam magam az egy hónap alatt, amíg a válaszukra vártam, és sikítva éljeneztem, mikor megpillantottam a pozitív választ. Aztán végigolvastam a szerződést, és egy világ omlott össze bennem.

Pár hónapig nem is foglalkoztam a kiadással, szinte teljesen lemondtam róla, míg az egyik barátnőm javasolta, hogy írjak rá egy nagyon aranyos írónőre, hátha tud nekem segíteni. Ő javasolt egy kontaktot, aki a Colorcomnál dolgozott akkoriban és végül így sikerült hozzájutnom a kiadatáshoz. Ők mivel kis darabszámmal foglalkoznak, nem kérnek akkora befektetést, így elérhetővé válik egy álom megvalósulása, és pont ezért, sokaknak csak a magánkiadás marad.

Azóta jobban belelátok már ebbe a világba, és lehet csökkenteni is a kiadásokat a magánkiadás szférájában, például úgy, ha magunk végezzük a korrektúrát, vagy a tördelést, ha megszerkesztjük a borítót. Ehhez persze valamennyire érteni is kell, és nem mindig éri meg, hogy megtakarítsuk ezeket az összegeket. Jobban szeretem ezeket szakemberre bízni, mert nem mindegy, hogy a nyomtatás után, esetleg maradnak helyesírási hibák, elcsúsznak a sorok, vagy épp homályos lesz a borító. Ezek mind-mind az olvasás élményét rontják, ami akár az értékeléseknél csillagvesztéssel is járhat.

Íróként és olvasóként mik azok a jegyek, amiket leginkább szeretsz a fantázia műfajában?

A fantázia világában minden lehetséges. Alkothatok saját világot, de használhatom a már mások által létrehozott alapokat is. Úgy alakítom a lényeim tulajdonságait, ahogy én szeretném, és ez nagy szabadságot biztosít. Például lehet, hogy egy adott faj korábbi könyvben vérszomjas, de ha akarom, akkor nálam éppen segítőkész. Persze ez egy elég sarkalatos példa, hiszen azért ilyen végleteket nem ejtünk - legalábbis a legtöbben - de a variálhatóságot szerettem volna hangsúlyozni.

Eddig hogy boldogulsz a saját reklámozásoddal? Milyen nehézségekbe botlottál, amióta a saját könyvedet próbálod terjeszteni?

Hát igen. Az nem könnyű feladat. Próbálok nyitni, alakítani a posztokat, beengedni az olvasót a könyv részleteibe, ugyanakkor nem szeretnék erőszakos benyomást kelteni. Azt szeretném, ha a megmutatott részletek felkeltenék a kíváncsiságukat a művem elolvasása iránt. Ugyanakkor úgy látom, nehéz rávenni az olvasókat, illetve az szerzői oldalak követőit a kommunikációra. Valamiért a legtöbben eléggé szégyenlősek, pedig nekünk íróknak nagyon nagy segítség lenne, ha kommunikálnának velünk. a visszajelzéseik terelhetik a történetet, felhívhatják a figyelmet a hibáikra, illetve megerősíthetnek, hogy jó úton haladunk a történet szálaival. Ami nekem igazából gondot okoz a terjesztésnél, az a mérték. Szorítkozzak csak a könyvrészletekre? Mennyi részletet lehet gond nélkül megmutatni? Mennyire engedjem be a követőket a privát szférámba, hogy ne érezzem kiszolgáltatva magam? Már maga az önreklámozás ütközik az alaptermészetemmel, de persze anélkül nincs ismertség, szóval meg kell szoknom ezt is.

Ki volt a legnagyobb hatással az írói munkásságodra?

Nagyon sok könyvet olvastam már, de nem tudnék ilyet mondani. Elolvasom, megemésztem, lépek tovább. Nem gyűjtök példaképeket, követendő írói nagyságokat. Sosem fogok úgy írni, mint Colleen Hoover, vagy mint Sarah J. Maas, mert úgy csak ők tudnak. Mindannyian egyediek vagyunk. Persze fejlődni kell, de én akarom alakítani az írói munkásságomat, ami már most megfigyelhető. A mostani történetemnél már másabbak a mondataim, a leírások, egy picit a stílus.

Neked könnyen jönnek az ötletek, vagy nagyon sokat rágódsz egy-egy dolgon?

Az ötletek könnyen jönnek, ilyenkor általában gyorsan megírom legalább az első fejezetet, nehogy elfelejtsem a vezérfonalat. A legújabb történetem egy kép alapján ugrott be. Azonban elég egy videó, egy filmrészlet és az ötlet egyszer csak ott van. A rágódást inkább a hogyan tovább szokta okozni. Csak a történetek elejét látom, és nem a teljes egészet. A többi írás közben alakul ki nálam, ami nem mindig megy könnyen. Ha épp az aktuális regénynél ihlet hiány van, akkor áttérek valamelyik másik megkezdettre. Akár közben is beugorhat egy ötlet, ami majd tovább viszi a cselekményt.

Mostanában egyre népszerűbbek azok a könyvek, melyekben az író egyik, másik szereplőjének a bőrébe bújva meséli el a történetet. Te miért választottad ezt a stílust? Íróként hogy látod ezt: mik az előnyei és a hátrányai ennek a fajta írásmódnak?

Személy szerint hátrányával még nem találkoztam az E/1-es írásmódnak. Nálam elég régóta ez a favorit, mind olvasóként, mind íróként. Sokkal jobban tudok azonosulni a főszereplőkkel, belehelyezni magam az érzelmi világukba és a döntéseik súlyába. Mondjuk talán éppen ezért nehezebb is lezárni egy történetet és elengedni a kezüket, hiszen közel kerülnek hozzám, írás közben egy vagyok velük, mintha én tenném, amit ők. Talán ezt mégis a hátrányok közé lehet sorolni, én azonban nem érzem annak.

Van kitűzött célod, amit íróként mindenképpen el szeretnél érni?

Természetesen idetartozik az ismertség. Mivel magánkiadásról beszélünk, sokkal kevesebben ismernek, aminek a bővülése elkerülhetetlen a sikerhez. Szeretnék eljutni odáig, hogy egyszer azt halljam, "Nézd! Egy újabb Cristie Andrews Lane könyv jelenik meg, már alig várom!".

Szeretném befejezni és megjelentetni az összes megkezdett történetemet, és azokat, amik remélem nagyon hosszú évekig bevillannak majd.

Nagyon szépen köszönöm a kérdéseket és a lehetőséget Piroska, igazán nagyszerű kérdéssort állítottál

Én köszönöm neked Cristie, hogy időt szántál rám és a blogomra és köszönöm, hogy ilyen alaposan és odaadóan bemutatkoztál a blog olvasóinak.

Ilyen tehetségek megismerésekor érzem, hogy van értelme ennek a sok munkának.

Ezek után már kíváncsiságból is érdemes belekukkantanotok Az első/The First könyvbe. Alábbi linken ezt meg is tehetitek és természetesen, ha beleszerettek a kis ízelítőbe meg is rendelhetitek.

https://shop.colorcom.hu/?konyv=thefirst(azelso)#thefirst(azelso)

Természetesen a facebook-on is rálelhettek az írónő szerzői oldalára.

https://www.facebook.com/cristie.a.lane/?fref=ts