Talán a lehetetlen nem elérhetetlen…

Néha elgondolkodom azon, hogy miért is lettem író, hogy milyen egy író élete. Magamban tudom, hogy erre a pályára születtem, mert létezésem minden egyes pillanatát kitölti az írás. De mikor elagyalok azon, hogy milyen is írónak lenni annyi minden jut az eszembe.

Sokan úgy vélik, hogy egy író a szobájában vagy egy kávézóban üldögélve papírra veti az ötleteit, majd mikor készen lesz a kéziratával, belevetve magát a kutatásba, sorra küldi a munkáját a kiadóknak. Ha pedig rendkívül tehetséges és látnak benne fantáziát, akkor egy kiadó felkarolja és elkezdődik a megtestesült álom. Nos, ez nem a magyar írók sorsa és meg kell, hogy súgjam sok esetben a külföldi alkotók sem így kerülnek/kerültek a csúcsra. De akiknek nem így alakul a sorsuk, azok biztosan nem elég tehetségesek és azért nem jutnak egyről a kettőre.

A másik szemlélet kicsit zordabb világot fest le. Egy író minden szabad percét kihasználva örökösen dolgozik a kéziratán és ha sikerül is magánkiadásban kiadatnia legdrágább kincsét, akkor sem fog nagy sikereket elérni vele. Egy biztos, megélni tuti nem fog belőle.

Szerintem ez a két nézet igazából két végletet ír le és elfelejti a köztes utat, mely igazából az írók kilencvenkilenc százalékát érinti.

Mások mondják, pályázatokra kell jelentkezni, ha nem nyersz biztosan nem voltál elég jó (ismerek olyan írót, akinek egy pályázatnak köszönhetően adták ki az első könyvét) Nos, a pályázat is olyan dolog, hogy rengeteg tehetséges és kevésbé tehetséges ember jelentkezik…mindenki nem lehet első helyezett, csak választani kell annak a zsűrinek. Szóval tuti recept nincs a befutásra és a tehetség még nem borítékolja a sikert. Minden író nem dolgozhat különböző folyóiratoknak, hogy ezzel pénzt keressen, fejlessze önmagát és még jelenjenek is meg a munkái.

Szóval azt hiszem, az írás világa egy rendkívül összetett téma… Ennek ellenére szeretnék néhány dolgot elmesélni, hogy azok, akik erre a cikkre bukkannak, reálisabban láthassák az életünket (legalábbis az enyémet).

Egy könyv megírása rengeteg kitartó munkával jár. Sok esetben évekig dolgozunk egy-egy történeten. Először kitaláljuk az alapokat, ami bizony nem könnyű, hiszen ha az ember nagyot akar alkotni, akkor nem lehet egy egyszerű kis szösszenet alapjait lefektetni magunkban. Mikor hozzálátunk a vázlatoláshoz és a fejezetek megírásához, sok új kérdés vetül fel, és sok mindennek utána kell nyomoznunk, hogy hiteles és jó munkát végezhessünk. Nagyon sokszor a rengeteg napi teendő mellett kevés időnk marad írni és mikor végre leülhetünk körmölni, már olyan fáradtak vagyunk, hogy alig tudjuk összeszedni a gondolatainkat. Így a végén, már nem egyszer kimarad az alvás is, hogy mégiscsak haladhasson az a kézirat. Ezeket a dolgokat nem azért írom, hogy panaszkodjak… ugyanis én imádok írni… csak szerettem volna érzékeltetni, hogy a munka az minden esetben munka, még akkor is, ha ez már hivatásszintű szeretet.

Miután elkészülünk a kéziratunkkal, egyszerre vagyunk boldogok és szomorúak, hiszen el kell engednünk a történetet a szereplőkkel együtt, már nem fogjuk folytonosan együtt tölteni a napjainkat. Másrészt boldoggá tesz minket az, hogy sikerült véghez vinnünk amit elterveztünk és befejeztük a végeláthatatlannak tűnő munkát, hiszen elejétől fogva ez volt a tervünk.

A kéziratunk kicsit olyanná válik, mintha a gyermekünk lenne. Vigyáztuk, óvtuk, nevelgettük… ezért mikor valaki olyan kritikát kap, amit csak kritikának csúfolnak, az persze hogy sérti az írók lelki világát. Természetesen nem jöhet be minden történet, de a vélemény közlése lehet építő jellegű, még akkor is, ha negatív az a bizonyos vélemény. Mindig észben kell tartani, hogy az alkotó rengeteget dolgozott az oldalak sokaságán. Így tanácsokkal lehet fejleszteni a tudását (persze csak akkor, ha komolyan is gondoljuk a segítő szándékot). Sokan a helyesírás tudását összekapcsolják a jó író fogalmával. Szerintem ez egy nagy tévedés. Ahhoz, hogy valaki jó fantáziával rendelkezzen és szuperül össze tudja szedni a gondolatait nem függ össze a helyesírással. Ezeket a hibákat lehet korrigálni egy lektorral, irodalom tanárral, word segítségével… Tehát szerintem érdemes megválogatni a szavainkat, ha nem szeretnénk valakit összetörni (elutasítani is lehet elfogadhatóan).

Ma nagyon sokan (szinte mindenki, aki szeretne is előre haladni) a magánkiadás felé veszi az irányt. Szerencsére ma már vannak olyan kiadók, akik néhány tízezer forintért cserébe is kiadják a könyveinket. Persze lehet drágább eszközökhöz is nyúlni, de nincs mindenkinek néhány félretett milliója. Szeretném, ha végre nem lenne előítélet a magánkiadású könyvek és íróik iránt. Senkit nem fog pénz nélkül egyetlen kiadó sem felkarolni és előre vinni. Nem azt a világot éljük. Szóval meg kell ragadnunk az egyetlen lehetőséget, ami elénk vetődik.

Másik téma, ami igazán nem tetszik, az anyagi kérdés. Ha egy író meg akarna élni az írásból sokan a fejéhez vágják, hogy anyagias. De mindegy is mit akar, mert úgy sem lehet belőle megélni. Erről csupán néhány szót mondanék. Ki ne akarna megélni abból, amit csinál?! Szerintem nem bűn, ha eljátszunk ezzel a gondolattal, hiszen mennyire jó lenne, ha tényleg az írásnak szentelhetnénk az életünket, mert elég anyagi forrást biztosít. Másik rettenetes hátrány, ami visszaveti a munkánkat a PDF-ek megjelenése. Nem, azért dolgozunk, hogy aztán ingyen olvassák a munkánkat. Mit szólna ahhoz egy virágkötő, ha egész nap szívjóságból kötné a csokrokat, vagy ha a péktől csak úgy elvinnék a friss kenyeret!? Mindenki akar dolgozni és megélni… Persze, hogy éltetjük a reményt, még akkor is, ha az írásból remélhető szép anyagi vonzat lehetetlennek tűnik. De talán a lehetetlen nem elérhetetlen! Szerintem a csüggedést nem engedhetjük meg magunknak. Arra amúgy sem kíváncsi senki. Mindig küzdeni és dolgozni kell. Élni kell minden lehetőséggel, ami elénk kerül vagy magunknak kell megteremteni őket. Ha nincs elég pénzünk a terjesztésre, akkor is hajtani kell! Itt van az internet, ami azért könnyít a helyzetünkön (facebook, instagram, blog) mindennel meg kell próbálkozni. Részleteket közölhetünk le, leveleket írhatunk nektek… rengeteg a lehetőség! Közben bízhatunk abban, hogy lecsap ránk egy neves kiadó, vagy felfedez egy producer… Ki tudja, de azért gondolunk rá…

Egy a lényeg, hogy eljussunk hozzátok olvasókhoz és bízzunk abban, hogy megszerettek minket. Igen! Ez az egyetlen, ami nekünk íróknak adatik. Hiába a tehetség, a kitartás, az örökös munka… nélkületek mit sem ér. Minden értetek van, értetek szól! Szeretünk Titetek, csak nektek alkotunk.

Írónak lenni számomra a legszebb hivatás. Imádom csinálni és nem adnám fel semmiért. Mert ez vagyok én!

Remélem sokan elolvastátok ezeket a sorokat és tovább adjátok másoknak. Bizalommal és szívem minden szeretetével, sőt bánatával írtam nektek le minden egyes szót. Kicsit be akartalak Titeket engedni az írók világába, hogy még közelebb kerülhessetek azokhoz a nagyszerű emberekhez, akik nap, mint nap igyekeznek az életetek részévé válni… Mert nekünk íróknak az olvasóink a legbecsesebb kincseink…

Ez a blog ezeknek a tapasztalatoknak a fényében született. Ezentúl is várok ide minden művészt és olvasót, aki szeretne Nyitott szemmel járni és úgy szemlélni a világot.