Isabel a remény örökkön égő lángja...

Isabel az eddigi legérdekesebb interjúalanyom… (ezt majd a kérdéseimre adott válaszaiból rögtön érezni fogjátok). Megtiszteltetés számomra, hogy egy ilyen különleges lánnyal ismertetett meg engem a sors. Azok a mély és tiszta érzések, melyek betöltik, egész lényét olyan kincsnek számítanak, amiket manapság kevesen birtokolnak, és annál kevesebben tapasztalhatnak.

Ebben a mai rohanó világban a saját gondjainkat helyezzük a középpontba és úgy suhanunk a napokkal, hogy szinte már észre sem vesszük az idő múlását. Eközben elfeledjük értékelni az igazán fontos dolgokat és magunkra összpontosítva nem veszünk tudomást a körülöttünk élőkről. Olyanokról, akiknek sokkal nehezebb és életük és mégis képesek mosolyogni. Talán néha le kéne állnunk egy kicsit és mások szemébe nézni és azt mondani: „Igen, itt vagyok és figyelek rád”

Légy bátor és erős, és soha ne add fel… de akkor is mindig gondolj másokra és a saját példáid által taníts valami újat. Nem a külsőnkkel, hanem a belsőnkkel kell kitűnnünk a tömegből. Ilyen apróságok által válhatunk azokká, akiknek valójában születtünk. Nem csak elvenni, hanem adnunk is kell. Esélyt kell adnunk az esélyteleneknek és reményt a reményteleneknek, mert ettől válhatunk nagyokká.

Isabel készülőben lévő fanatsy regénye pontosan ilyen gondolatokkal van megtöltve. Sokat tanulhatunk a sorokban megbúvó üzenetekből. Hogyan boldogulhat egy olyan lány, akinek még járnia is nehéz, aki nem bízik önmagában és reménytelen szerelmet érez, mert talán önmagának sem meri bevallani az érzéseit. A lapok olvasása közben nem csak szórakoztam, hanem megdöbbentem azon a komolyságon és fájdalmon, amit egy olyan ember érezhet, akit kitaszít a világ, mert más, mert nem illik be az alap sémába. Mégis… talán ezek az emberek vannak a legnagyobb és legnemesebb tettekre ítélve. Hogy miért? Mert törékeny lelkük úgy csillog a sötétségben akár a legszebb ékkő.

Ismerjétek meg Isabel Healian Rose-t.

Árulj el magadról néhány apróságot…

Talán ez a legnehezebb kérdés, amit feltehettél nekem. Mindenről képes vagyok beszélni, írni, de amikor magamról kell, valahogy elakadnak a szavak. De a kedvedért megpróbálom. 27 éves vagyok, a szüleimmel élek egy kis faluban. Nincs sok lehetőségem az előre jutásra mégis mindent megteszek azért, hogy segíthessem őket és a környezetemet, ahogyan csak tudom.
Rajongok mindenért, ami írott dolog; imádok olvasni szinte bármennyit és bármit. Így volt ez már az óvodában is; alig vártam, hogy ne mást kelljen megkérnem, hogy valaki olvasson nekem, hanem magam legyek részese a különböző csodáknak; akkor, amikor én akarom. Ehhez is köthető a nyelvek iránti rajongásom, jelenleg 3 nyelven tanulok: angolul spanyolul és japánul is.

Mi ösztökélt arra, hogy elkezdj írni?

Két fontos dolgot emelnék ki, előtte azonban engedd meg, hogy a válaszomat a könyvemből vett idézettel kezdjem, mivel ennél szebben úgysem tudnám megfogalmazni: „A megélés vágya. Azé, hogy átéljem azt, ami nekem sosem adatott meg.” Rengeteg dolgot megtapasztaltam már az életben; ám ezek között nagyon kevés az olyan, amit kizárólag magamért, a saját boldogságomért tettem volna. Természetemből adódóan minden döntésem előtt figyelem a következményeket a környezetemre nézve is, és ha egy elhatározásom gondot, feszültséget okozna nekik, egyszerűen nem teszem meg, mindegy, én mennyire szeretném. Ám az írásnál ez nincs így. Alkotás közben nem kell figyelnem a következményekre, hiszen megélhetem minden vágyam. A másik ok, amely talán ugyanilyen fontos, hogy szeretnék segíteni az embereknek. Ki tudja, talán, olvasva a történetem, egy kicsit könnyebben lépnek majd túl a nehézségeiken, vagy csak egyszerűen elfelejtik a gondjaikat és jól szórakoznak majd.

Minden írónak van egy titkos fegyvere, ami segít neki az ötletelésben. Derítsük ki, hogy nálad mi is ez… Szóval mi inspirál Téged? A zene vagy a természet, esetleg más emberek viselkedése?

A legnagyobb inspirációm a saját emlékeim és a belső hangom. Természetesen hatnak rám az általam ismert szerzők művei is: például nagyon szeretem Petőfi és Arany verseit, Gárdonyi, és M. Dezonne Pacheco Fernandes műveit is többek között.  Írás közben azonban azért jól jön egy kis plusz, ami nálam a zene. Mindig az adott hangulathoz illő szól, így elég széles ismereteim vannak ezen a területen is.

Alkotás közben mi az, ami legjobban magával ragad.

Ne haragudj, hogy ismétlem magam, ismét csak az emlékeimet mondanám. Ez egyben áldás és egy picit talán átok is: áldás, hiszen könnyebb egy már megtörtént eseményt papírra vetni, mintha minden mozzanatot ki kellene találni (legalábbis a számomra), ám átok is, hiszen velük együtt az elfeledett, vagy elfeledettnek hitt érzések is előtörnek és ez sokszor szomorúsággal jár. Ám azt gondolom, egy jó író képes még ezt is átadni az olvasóinak. Hogy nekem ez sikerül-e? Majd kiderül…

Melyik az a műfaj, melyben leginkább szeretsz alkotni és miért?

Az első regényem műfaja fantasy lesz, talán ezt is tenném az első helyre. Kalandos figyelemfelkeltő, élvezet írni is olvasni is. Emellett azonban számtalan mesét is írtam már, az egyik ilyen a héten nyert egy pályázaton ahol elektronikus könyvben fog megjelenni valamikor 2018-ban. Úgy gondolom, hogy a jövő a gyerekeké; ám mi felnőttek nagyban hozzájárulunk ahhoz, hogy milyen értékeket adunk nekik útravalóul. De vetettem már papírra romantikus regényt, verseket is, illetve egy spirituálisabb vonalon is próbálkoztam már, csak ezeket még nem igazán mertem megmutatni senkinek.

Mikor számíthatunk arra, hogy megjelenik az első könyved? Vannak erre kifolyólag már terveid, vagy lehetőségeid.

Jelenleg már a nyelvi lektorálást végzem, de már érdeklődtem több kiadónál is a lehetőségeimről. Többek között ott is ahol a Te regényed az Ébredés… Árnyék… kapható.  Mivel valóban nem egyszerű egy ismeretlen írónak kiadatni a kis kincsét, jól át kell gondolni az ehhez kapcsolatos lépéseket, döntéseket.  Ami biztos, hogy legkésőbb őszre szeretném már az olvasók elé tárni az Angyalok Krónikáit.

Remélem nem bánod, de még koránt sem értem a kérdéseim végéhez… Azt mondtad álnéven szeretnéd megjelentetni a könyved… Érdekelne, hogy miért döntöttél így. Szeretnéd, ha az igazi személyed homályba burkolózva maradna, vagy inkább attól tartasz, hogy a magyar hangzású alkotói név nem hozna kellő érdekeltséget.

Egy picit talán mindkettő. Elsősorban azért döntöttem így, mert nem szeretnék senki lelkébe belegázolni. A regényemben sok helyzet valós eseményen alapszik, ahogyan pedig ezeket lereagálja, a hősnő az pedig a saját érzelmeimet tükrözik az adott szituációban.
Másodsorban pedig azt vettem észre, hogy egy külföldi hangzású név az olvasók szemében érdekesebbé teszi a művet. Nem tartom magam anyagiasnak, nem is ezért kezdtem el írni, de én is pénzből élek, így meg kell ragadnom minden úgymond marketingfogást, ami csak a módomban áll.

Akkor itt az ideje, hogy rátérjünk a regényedre. Hála neked volt szerencsém beleolvasni az elejébe, így könnyedén tudok a dolgok lényegére rámutatni illetve rákérdezni. Nem lehet nem észrevenni, de szerintem neked van egy múzsád… Milyen érzés egy ilyen személyt szavakba önteni és a Te saját világodba helyezni?

Nagyon örömteli és egyben bánatos dolog. Az, hogy megismerhettem egy olyan embert, akiről egy egész regényt tudok írni, hihetetlenül fenomenális és csodálatos érzés. Nem hiszem, hogy ezt sok ember mondhatja el magáról. Mikor az ő tulajdonságait-gesztusait vetem papírra, olyan mintha még mindig az életem része lenne; viszont ez okozza a szomorú érzéseket is, hiszen ha abbahagyom az írást visszacsöppenek a valóságba.  Viszont ez nagyon nagy felelősséggel jár, mert igyekszem minél hűebben visszaadni személyiségének vonásait, ami nem éppen egyszerű feladat.

Úgy vélem saját magadról mintáztad a női főszereplődet (legalább is lényének egy részét). Milyen a saját gondolataidat és érzéseidet úgymond mégis egy kívülálló lány szemszögébe rakni? Olyan szituációkba teszed a leánykát, melyeket Te is szívesen átélnél?

Az események egy reálisabb részét volt is alkalmam megtapasztalni, a másik részét pedig szívesen átélném igen… De szerintem titkon vagy nem titkon, minden fantasy író átélné azokat a kalandokat, melyeket a hősének szán. Az érzéseimet tekintve pedig azt mondanám, hogy tükröt tartok magam elé. Hol görbét, hol kristálytisztát. Tanulok abból, hogy harmadik személyként nézem azokat a dolgokat melyekben pár éve még szereplő voltam és azt hiszem, ez segít a jellemfejlődésemben és az adott dolgok feldolgozásában.

Kérlek, foglald össze, miről is szól a regényed (műfaj, történet stb.)

A főhősnőm Bella, aki születése óta mozgáskorlátozott. Ám azon túl, hogy meg kell küzdenie az élet mindennapi nehézségeivel maga a Sátán is pályázik a kegyeire.  Gyermekkora óta látomások, rémálmok gyötrik. Felnőttként azonban beleszeret egy férfiba, akihez furcsamód nem csak a szó szoros értelemben vett szerelem fűzi: az első pillanattól olyan érzése van, mintha valami hatalmasabb erő vonzaná hozzá. Ám ezt Lucifer nem nézi jó szemmel és a lány észrevétlenül csöppen bele a Jó és a Gonosz párharcába, ahol nem csak az ő lelke, de talán az egész emberiség élete múlik a döntésin.

Ha közelebbről is szeretnétek megismerkedni Isabel Healian Rose-sal ezen a linken megtalálhatjátok.

https://www.facebook.com/healian.healian.3

Érdemes felkeresnetek :)
Továbbá belinkelem az írói facebook oldalát (látogassátok és like-oljátok bátran)
https://www.facebook.com/healianrose/