M. G. Brown, azaz Barna Hajnalka nyíltságával és időnként már-már nyers,
mégis tanító őszinteségével, szinte azonnal a szívembe lopta magát. Nagyon jó
rálátása van az írói világra. Tele van álmokkal, de tisztában van az
érvényesülés nehézségeivel is. Ennek ellenére nem csügged, inkább dolgozik,
mert bízik abban, hogy a tehetség és a fogyhatatlan alázatos munka meghozhatja
a gyümölcsét. Nem állít valótlan dolgokat és nem jelenti ki azt, hogy itt
Magyarországon nincs esély. Természetesen a pénz, a jó marketing előre visz egy
szuper könyvet az alkotójával együtt, ezzel mind tisztában vagyunk. De akkor is…!
Legyen akármilyen nehéz is egy anyagi hátterek nélkül rendelkező író dolga, ha
igyekszik jelen lenni a facebook-on, egy jó blog-on, az instagram-on stb. akkor
felhívhatja magára a figyelmet. Ha pedig ezzel eléri, hogy legyenek olvasói,
akkor csak terjed annak a híre, hogy létezik. Hajnitól megtanultam, hogy ez a
látásmód egy mai író reményének a kulcsa. Nem szabad feladnunk és mindig abból kell
építkeznünk, amit kaptunk (jelen esetben a tehetségünkből és az internet adotta
lehetőségekből). Kezdetnek ez nagyon jó és ki tudja, mit hoz a folytatás…?
Hinni kell a csodákban, mert csak így lehet szívvel és lélekkel apránként előre
lépdelni.
És ez még koránt sem minden, amit Hajniról elmondhatok. Ebben a lányban
még az irigység pirinyó magja sem létezik. Nem féltékeny más hozzá hasonló
sorsú írókra, inkább támogatja és tanácsaival igyekszik segíteni őket. Ezt a
saját bőrömön tapasztaltam, hiszen ha Hajni nem létezne ez a blog sem született
volna meg.
Nemrégiben láttam egy videót, melyben Hajni arról számolt be, hogy
befejezte a Vérvörös Rózsaszirmokat. Mosolyogva néztem végig azt
a néhány percet, hiszen akkora öröm sugárzott az arcáról és olyan mérhetetlen
boldogság áradt a hangjából, hogy az az egész világot ellátta volna energiával.
Higgyétek el ilyen írónő ritkán születik erre a világra. Becsüljétek meg és
olvassatok bele ezen a linken a regényébe a Kavargó
Rózsaszirmokba http://undergroundbolt.hu/kavargo-rozsaszirmok
Csupán egyetlen kattintást kérek, biztos vagyok benne, hogy ez a könyv titeket
is magába szippant majd.
Magyarország aprócska egén számtalan gyémántfényű csillag ragyog. Én
most rátaláltam egyre és szeretném nektek bemutatni Barna Hajnalkát. Szeretettel
írtam ezeket a sorokat és tiszta szívből küldöm nektek, drága olvasóimnak.
Már itt az elején leszögezném,
hogy egy rendkívül érdekes és egyedi karakternek tartalak. Ha most tükröt
tartanál magad elé és a lelked legmélyére tekintenél… mit mondanál, milyennek
látod magad?
Pár hónappal ezelőtt azt mondtam volna, hogy egy
önbizalom-hiányos kislánynak, aki csak sodródik az Élet nevezetű tengeren. Mára
már (noha még csak két hónapja jelent meg a Kavargó Rózsaszirmok) már egy
teljesen más ember vagyok. Abban a pillanatban, amikor a kezembe foghattam a
könyvemet, valami megváltozott bennem. Mondhatni, felnőttem. Ekkor nőttem fel
igazán. Elkezdtem hinni önmagamban, mert úgy gondolom, hogy ha azt szeretnénk,
hogy mások higgyenek bennünk, akkor először nekünk kell hinni önmagunkban. Az
íróknál szerintem ez hatványozottan igaz. Nem várhatom, hogy az olvasók
kapkodják a könyveimet, ha még én magam sem hiszem el, hogy jó az, amit
alkottam. Catherine története viszont megérdemli, hogy minél több emberhez
eljusson, ezért erőt vettem magamon, leráztam magamról a visszahúzó béklyókat,
és nem is volt olyan nehéz, mint amilyennek első nekifutásra gondoltam. Minden
egy döntéssel kezdődött: képes vagyok rá. Onnantól kezdve pedig már nem volt
megállás. A személyiségemet tekintve egyébként egy kifejezetten humoros lány
vagyok, ezt pedig igyekszem is belopni a regényeimbe, és a visszajelzések
alapján úgy tűnik, hogy sikerül. Emellett egy eléggé empatikus személy vagyok,
aki képes megsiratni még egy eltaposott csigát is. Azt hiszem, egy írónak az efféle
„gyengeség” előnyére válik, hiszen az íráshoz fejlett beleélő-, beleérző
képességgel kell rendelkezni.
Rendkívül jól és ízlésesen írsz,
látszik, hogy alaposan megválogatod a szavakat. Volt olyan író, aki hatással
volt rád a műveivel, vagy esetleg az életútjával?
J.K. Rowling nagy kedvencem, a Harry Potter regényekbe
pedig mind a mai napig szerelmes vagyok. Rowling életútja egyébként nagyon
inspiráló, azt hiszem, hitet adhat minden olyan írónak, akire még nem figyelt
fel a nagyközönség. Számomra Rowling sikere azt közvetíti, hogy minden
megtörténhet, ha akarjuk, ha hiszünk benne, és ha teszünk érte. Próbálok én is
így eljárni.
Szerinted mi egy sikeres és
kapós könyv a titka?
Én külön választanám a kettőt. Ahhoz, hogy egy könyv
kapós legyen, semmi másra nincs szükség, csak egy biztos anyagi tőkére és egy
sikeres marketing csapatra. Média szakon diplomáztam, szóval elég jó rálátásom
van a tömegek befolyásolására. A könyvipar pedig ugyanannyira „agymossa” az
embereket, mint mondjuk a televízió, a cél pedig egyértelműen a profit, az,
hogy az adott könyv bármiféle üzenetet is közvetítsen az olvasók felé, már
mellékes. Sikeresnek azt a könyvet mondanám, ami mögött nem áll egy több
tucatnyi embert felvonultató marketinges gárda, mégis, önmaga erejéből, amolyan
népmese módjára, szájról-szájra terjedve jut el az olvasókhoz. Úgy is
mondhatnám, hogy a sikeres könyv utat tör magának azzal, hogy valamiféle
értéket képvisel. Hogy átad egy olyan üzenetet, ami az olvasót arra sarkallja,
hogy másokkal is megismertesse a könyvet. A népmese példánál maradva, a
népmeséinket nem nevezném kapósnak, mivel soha, senki nem „kapkodott utánuk”,
és profitja sem származott belőlük a mesélőknek. Mégis sikeresek, mert mind a
mai napig fennmaradtak, még mindig meséljük őket, ennek pedig egyértelműen az
az oka, hogy olyan értékeket képviselnek, amik korokon és évszázadokon, akár
évezredeken átívelve is képesek az eredeti üzenetüket közvetíteni az olvasók
felé, ezeket az üzeneteket pedig mindmáig tudjuk dekódolni. Ezzel szemben, a
kapós könyvek olyanok, mint a hullócsillag. Egy rövidke ideig fényesen
ragyognak, beragyogják az egész égboltot, majd a fényük elhalványul, és
eltűnnek a horizonton, elveszve a feledés homályában.
Véleményed szerint milyen ma
írónak lenni? Mik a lehetőségeink és, hogyan élhetünk ezekkel a legjobban
illetve leghatásosabban?
Írónak lenni csodálatos dolog. Már-már (ha nem sértek
meg vele senkit) azt is mondhatnám, hogy az író amolyan istenség. Világokat,
lényeket, történeteket teremt. Igazgatja a szereplők sorsát, néha keményen
leckéztet, máskor a segítségére siet az arra érdemeseknek. Az író együtt sír és
együtt örül a szereplőivel, miközben megannyi életet megél. Átérzi minden
karaktere érzéseit, tisztában van a vágyaikkal, az álmaikkal, a cselekedeteik
miértjeivel. Szóval, ez egy igazi, érzelmes hivatás. Amolyan ideilli,
romantikus kép. Legalábbis, maga az írási folyamat. Én mindig arra intem az
elsőkönyves írókat, akik amiatt lógatják az orrukat, hogy még nincs kész a
regényük, hogy legyenek boldogok, amiért még csak az írásra kell
koncentrálniuk. Ugyanis, amikor elkészül a kézirat, azzal kell szembesülnünk,
hogy a „gyermekünk”, az imádott, dédelgetett „kicsikénk” semmiben sem
különbözik egy eladó fogkefétől. Ugyanúgy kell reklámozni, hirdetni, ledugni az
emberek torkán, mintha egy akciós fogkefét, vagy éppen mosóport árulnánk. Ez
azért eléggé gall módon képes összetörni a gyönyörű, idilli képet, amiben az
írás csodálatos folyamatában andalogtunk. A lehetőségek tárháza pedig csak azok
számára széles, akiket vastag pénztárcával áldott meg az ég. Még egy blog vagy
facebook oldal hirdetéséhez is pénzre van szükség, nem beszélve a könyves
felületek reklámdíjairól. Azt mondhatnám, hogy az egyetlen lehetőségünk a
jelenlét. Minél több helyen ott lenni, minél több platformon hallatni a
hangunkat, kialakítani a kapcsolatokat, közben pedig egyre csak fejlődni, írni,
írni és írni, hogy egy nagynevű kiadóhoz eljuthassanak az írásaink. Úgy azért
már lényegesen könnyebb dolga van az embernek, noha még úgy sem könnyű.
Te hogyan kerültél a magánkiadás
mezsgyéjére? Mielőtt kijött az első regényed sok kiadóval vetted fel a
kapcsolatot? Sajnos többektől hallottam már, hogy aki magánkiadásra adja a
fejét nem is tud írni. Ez a kijelentés mindig elkeserít. Szeretném felnyitni az
emberek szemét, ezért is lenne jó, ha Te is beszélnél a blog olvasóinak erről.
Meg sem próbálkoztam küldözgetni a Kavargó
Rózsaszirmokat a kiadóknak. Eléggé türelmetlen ember vagyok, és januárban,
amikor elküldtem az UGK-nak a kéziratot, azt éreztem, hogy „most, vagy soha”.
Eldöntöttem, hogy 2017 az én évem lesz, ebbe pedig nem fért volna bele, hogy a
kiadók válaszaira várok. Úgy döntöttem, a kezembe veszem az életemet, a
regényem sorsát, és önerőmből küzdöm be magamat a magyar irodalmi életbe. Azt
persze nem zárom ki, hogy a jövőben egy vagy több új regényem kéziratával
bombázzam a kiadókat, de a Kavargó Rózsaszirmoknak meg kellett születnie ahhoz,
hogy elinduljak az írói pályán. Egyébként, egy csomó népszerű magyar regény
magánkiadásban jelent meg az elmúlt években. Nyugaton már rég nem nézik le a
magánkiadásban megjelent műveket, és én sem vagyok olyan begyepesedett, hogy
elítéljem őket. Sőt! A 2017-es évem a magánkiadásban megjelent magyar szerzőké.
Semmilyen egyéb könyvet nem vagyok hajlandó olvasni, és ha nem tudnám, hogy
magánkiadásban jelentek meg, fel sem tűnne, hogy így van. Szerintem
szerencsések vagyunk mi, magyarok. Sok írónk van. Sok jó írónk van.
Lehetetlenség lenne mindegyik jó regényt hagyományos kiadásban megjelentetni. A
magánkiadás pedig lehetőséget biztosít arra, hogy ezek a remek történetek megjelenhessenek.
Ha az olvasó nagyon nem bízik az adott íróban, pusztán a magánkiadás ténye
miatt, pár kattintással utána kutakodhat mind az írónak, mind a műnek. A
legkézenfekvőbb megnézni a mű értékeléseit Molyon, vagy különböző blogokon. Az
segítheti a döntést.
Nálad, hogy zajlik az írás
folyamata? Vannak bizonyos apróságok, amik elengedhetetlenek? Például zene,
vagy inkább néma csönd, esetleg van egy kabala tollad?
Nálam az írás folyamata jelenet- és hangulatfüggő.
Van, amikor zenére írok, van, amikor csak csendben tudok. Van olyan, hogy
egyhuzamban megírok több fejezetet is, lineárisan, máskor ugrálok a fejezetek
között, és azt írom meg éppen, amihez kedvem van. Ha, mondjuk, nem vagyok
romantikus hangulatomban, mert éppen gyilkol az ideg, akkor egészen biztos
veszekedős, vagy csatajelenetet fogok írni, nem nagy összeborulást és nyálas
szerelmi vallomást. A Kavargó Rózsaszirmokkal szerencsém volt, mert úgy ismerem
a sztorit, (2009-óta pofozgatom), hogy ha álmomból felvernek is, aprólékosan
végig mondom az egész történetet, szóval, ott tényleg írhattam azt a jelenetet,
amihez éppen kedvem szottyant. Volt olyan, hogy párhuzamosan írtam a második,
harmadik, negyedik részt. Egymás mellett voltak megnyitva a dokumentumok.
Nagyon vicces volt. Az új regényemmel már nehezebb dolgom van. Ő még nagyon
fiatal, mindössze egy hetes múlt tegnap, és máris kész van belőle száz oldal,
de még mindig nem tisztult le teljesen minden apró kis mellékszál. Őt még
lineárisan írom, mondhatni, építem, biztos, ami biztos.
Első megjelent könyved a Kavargó Rózsaszirmok. Mi az, amit erről a történetről
érdemes tudni?
A Kavargó Rózsaszirmok egy romantikus urban fantasy,
ami azt jelenti, hogy az olvasó a mai világban játszódó történetet kap,
fantasztikus elemekkel és romantikus szálakkal megspékelve. A regényt Catherine
Elwood narrálja, ő a főszereplőm, és történetesen boszorkány. Az én világomban
a boszorkányok, az angyalok és emberek nászából születtek, még a teremtés
kezdetén. Azok az angyalok, akik emberekkel párosodtak, büntetésből
kitaszíttattak a Teremtő országából, „a fényből”, így a Földön élnek tovább,
újra és újra reinkarnálódnak, akárcsak az emberi vagy a boszorkány lelkek, bukott
angyaloknak nevezik őket. Ettől függetlenül nagyon erősek, fantasztikus
képességeik vannak, és nem is annyira „angyaliak”, mint ahogyan az egy
angyaltól elvárható lenne. Jó, igazából nagyon nem olyanok. Gőgösek,
beképzeltek és nagyképűek, igazán vicces karakterek. A boszorkányok is szuper
képességekkel rendelkeznek, noha gyengébbek az angyaloknál, és megvannak a
maguk normáik. Például, különböző társadalmi osztályokba tagolódnak, élen az
ún. „arisztokráciával”, akiket a leginkább a középkori nemesi családokhoz
tudnék hasonlítani. A pénz a pénzzel, a rang a ranggal házasodik. Egy ilyen
család leszármazottja Catherine édesanyja is, aki, mondhatni beintett a
családnak, és nem volt hajlandó az akaratuk szerint házasodni, így pedig
kiátkozták a híres-neves Heffernan családból. A történet elején ezért nem tud
arról semmit a főhősnőm, Catherine, hogy ő történetesen boszorkány. Az anyukája
nagyon szépen eltitkolta előle a valódi származását. Ennyit a történet vázáról.
Catherine természetesen van annyira makacs és önfejű, hogy önszántából és
tudatlanul sétál vissza abba a világba, amitől az édesanyja 18 évig próbálta
távol tartani. Természetesen ekkor beindul a sztori, és megjelennek az
angyalok, a boszorkányok, sőt, még a boszorkányvadászok is. A fantasy szál mellett
egy igazi lélektani regény bújik meg. A 18 éves, gyermek- és felnőttkor határán
egyensúlyozó kislány lassan, fokozatosan érett nővé válik, ehhez viszont meg
kell tapasztalnia az élet árny- és fényes oldalát is. Ugyanúgy, mint
bármelyikünk, belefut rossz kapcsolatokba, hoz hibás döntéseket, cselekszik
meggondolatlanul, és a többi. Természetesen, a szerelem is rátalál, ez a
szerelem pedig szépen ki is fog bontakozni a második részben. A történet
egyébként bővelkedik erotikus jelenetekben, és a humor is végigszalad az összes
oldalon.
Van egy oldalad a facebook-on M. G. Brown névvel https://www.facebook.com/mgbrownofficial/?fref=ts
Ott láttam, hogy készen van a Kavargó Rózsaszirmok második
kötete a Vérvörös Rózsaszirmok. Ebben a kötetben mire törekedtél a
legjobban?
A Vérvörös Rózsaszirmokban Catherine karaktere már
sokkal kiforrottabb. A kislány nővé válik, tartós kapcsolata lesz, nyakig gázol
a saját világában, és az embernek nevelt lány átváltozik öntudatos, erős,
arisztokrata boszorkánnyá. Talán ebben a részben megy át a legnagyobb
személyiségfejlődésen Catherine. A következő ilyen nagy változás akkor fog
bekövetkezni az életében, amikor a világ legcsodálatosabb dolga történik meg
vele, de azt most nem árulom el, hogy mi lesz. Ha az első rész amolyan
tapogatózás a sötétben, akkor a második részt ahhoz tudnám hasonlítani, amikor
egy sötét szobából kilépünk a verőfényes napsütésbe. Minden megvilágosodik, de
mégis vakító még a fény. Egyébként, ebben a részben nagyon törekedtem arra, hogy
bemutassam és felépítsem Catherine és Daniel szerelmét, ami végig fog ívelni az
egész sorozaton. Ők nem az amolyan „szakítós páros”, nem spoilerezek azzal, ha
azt mondom, hogy ők együtt maradnak. Ők inkább ketten viszik a terheket, ketten
néznek szembe az akadályokkal, mint hogy egymással hadakoznának. Vajmi kevés
olyan rész lesz a regénysorozatban, amikor Catherine és Daniel kapcsolata nem
lesz harmonikus és sziklaszilárd. Úgyhogy, a „se veled, se nélküled” szakítós
sztorik kedvelőinek nem való a Rózsaszirmok sorozat.
Sokaknak feltettem már ezt a
kérdést, így neked is. Miért használod az M. G. Brown írói álnevet?
Úgy éreztem, a „Barna Hajnalka” nem elég eladható.
Szerettem volna egy hangzatos nevet, ami ugyan én vagyok, de mégis elválasztja
az írói énemet Barna Hajnalkától, a magánszemélytől. Az „M.G.” egyébként a
hajnalka virág „morning-glory” rövidítése.
Neked mit jelent az írás? Mi az
a plusz, amit az életben kapsz általa?
Talán klisén hangzik, de az írás az életem. Ha nem
írhatnék, szerintem beleőrülnék a töménytelen mennyiségű képbe, ami
fel-felvillan a lelki szemeim előtt. Egyszerűen kikívánkoznak belőlem, és
muszáj megírnom őket. Emellett az írás által nagyon sok barátot szereztem.
Olyan embereket, akikkel sosem találkoztam, vagy beszéltem volna, ha nem
születik meg a Kavargó Rózsaszirmok. Sok mindenért hálás lehetek ennek a
regénynek, többek között a barátaimért is, nem mellesleg az „álbarátaim”
elvesztését is a számlájára írhatom, akik szépen fokozatosan eltávolodtak
tőlem, úgymond, lemorzsolódtak, amint más világokban kezdtünk mozogni. Egy
percig sem bánom. Életre tanított a könyvem.
Mi inspirál a legjobban?
Az, hogy megfeleljek önmagamnak. Csak és kizárólag
magamnak. Mivel maximalista vagyok, ezért nagyon magasan van a léc. Alulról
böködöm a fejem búbjával, de még mindig nem értem el. Remélem, soha nem is
fogom, mert mindaddig, amíg csak meg-megérinthetem, de nem szerezhetem meg,
ösztönöz arra, hogy még jobb, és jobb legyek.
Ha álmodhatnál egy nagyot
határok nélkül, akkor mi lenne a végső célod mikor azt mondanád: „Ez az,
megcsináltam! Elégedett vagyok!”
Ha elérném azt, amit Rowling. Akkor igazán büszke
lennék magamra.
Hajni én kívánom, hogy elérd az álmaid. Remélem
ezzel a kis bemutatóval sikerül újabb olvasókat szereznem neked.
Ha ezek után szeretnétek jobban megismerni az írónót, akkor erre a
linkre kattintva varázsütésre a szerzői oldalán találhatjátok magatokat.
Ez a link a személyes profiljához juttat el titeket
Itt pedig megvásárolhatjátok a könyvét.
Köszönöm a figyelmeteket…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése